A Balaton Fejlesztési Tanács feladata, hogy összehangolja a Balaton Kiemelt Térség hosszú távú fejlesztési céljait, kidolgozza és nyomon kövesse a Balaton régióra vonatkozó területfejlesztési koncepciókat és programokat, valamint kapcsolatot tartson az érintett önkormányzatokkal, állami szervekkel és szakmai szereplőkkel. A Tanács célja alapvetően az, hogy a Balaton térsége élhetőbbé, fenntarthatóbbá és gazdaságilag is versenyképesebbé váljon, miközben megőrzi a tó természeti és táji értékeit.
A tervezési feladatok mellett a Tanács nagyon fontos ösztönző feladatot lát el a térségi fejlesztések, beruházások megvalósításában, projektek kidolgozásában, amelyet a hatáskörében lévő források felosztásával, pályázati támogatások biztosításával valósít meg.
A pályázatok elsősorban az önkormányzatok fejlesztéseit támogatják. Ilyen lehetőség például a településfejlesztési beruházások támogatására kiírt pályázat, melyet a Tanács rendszeresen meghirdet. A legutóbbi pályázat tavaly nyáron került meghirdetésre. A pályázatok beadásának határideje szeptember 30-a volt. A pályázatok kiértékelése (hiánypótlási eljárás) még folyamatban van.
A pályázat települési közterek, parkok, zöldfelületek megújítását, új zöldterületek kialakítását, fásítást, árnyékolást, zöldhulladék kezelést, valamint a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást segítő megoldásokat célozta meg. Utóbbi intézkedések megtervezéséhez elérhető az ún. „Fenntarthatósági Útmutató”, amely konkrét intézkedéseket, ötleteket nyújt segítségül a pályázóknak. Az útmutatóban megtalálható a zöldhulladék kezelése, közösségi komposztálók kialakítása is.
A célunk, hogy a szerves hulladék hasznosítása, azon belül a komposztálás a jövőben nagyobb hangsúllyal jelenjen meg a Balaton térség fejlesztési céljai között. Annak ellenére, hogy a térségfejlesztési dokumentumok (a koncepció, a fejlesztési stratégia és az operatív program) foglalkozik a szerves hulladék kezelésével, az eltérő szinteken és hangsúllyal jelenik meg. Ezért a Balaton Kiemelt Térség Fejlesztési Programjának esedékes felülvizsgálata során – a lehetőségek és szakmai indokoltság figyelembevételével – szeretnénk a CORE projekt keretében megfogalmazott javaslatokat beépíteni a tervdokumentációba a közösségi komposztálás segítése érdekében.
További hasznos információ:
- Településfejlesztési beruházások támogatására kiírt pályázat:
- Fenntarthatósági Útmutató:
https://bft.qard.hu/uploads/190/dropped/fe/nn/ta/fenntarthatosagi_utmutato_es_otlettar.pdf


